John Middendorf neve valószínűleg elég ismeretlenül cseng számotokra, pedig sok mindent letett az asztalra az elmúlt 20 évben. Az amerikai nagyfalmászó nevéhez olyan nehéz első megmászások fűződnek, mint a Grand Voyage , Great Trango Tower, VII, A4+, 5.10, WI3 , The Atlantic Ocean Wall , El Capitan, VI, 5.10, A5 , The Kaliyuga , NW Face of Half Dome, VI, 5.10, A4 , Zenyatta Mendatta , El Capitan, első téli megmászása . VI, 5.10, A5 , Abraham , Zion National Park, VI, 5.10, A4 , The Third Eye , Mt. Hooker,Wind Rivers,Wyoming VI, 5.10, A4 , csak, hogy néhányat említsünk, és olyan megmászások is, mint pl. Cerro Torre Compressor Route 14 óra alatt .

A mérnök végzettségű John a mászáson kívül 1986-ban létrehozta az A5 Adventurest is, amellyel számos jó minőségű és innovatív termékeket dobott a piacra, nagyrészt nagyfalas használatra (birdbeak, függőágy, húzózsák stb.)

Sohasem volt elitista, sőt mindent elkövet, hogy a nagyfalas technikák ne csak egy kis kör által ismert dolgok legyenek, így a témáról kiadott több könyvet, sok cikket írt valamint egy honlapot is létrehozott.

Ráadásul vette a fáradtságot, és válaszolt Paul néhány nem túl eredeti kérdésére is.

Hogyan kezdtél el mászni?

Nos, 14 éves voltam, amikor a szüleim elküldtek a Telluride Hegymászó Iskolába. Soványka gyerek voltam, nem igazán voltak atlétikus adottságaim. Nem gondolták volna, hogy ezzel a nyári táborral egy életre szóló szenvedély kezdődik el. Amikor később nehéz, veszélyes utakat másztam, biztosan megbánták, hogy elküldtek oda, haha!

De azért támogattak mindvégig, nem? Szerinted értették ezt az egészet?

Hm, emlékszem, amikor Yosemite-ben éltem három évig (1984-1987) egyszer meglátogattak ott. Felmutattam az El Capitan csúcsára, és elmeséltem nekik a legutóbbi mászásomat, ami a Nose út téli szólója volt, 10 és fél óra alatt. Édesanyám válasza csupán ennyi volt: "Biztos szép lehetett" Szóval ne hiszem, hogy igazából megértették volna ezt a mászás dolgot, vagy a motivációmat. Persze évekkel később, amikor a média már sokkal nagyobb terjedelemben foglalkozott a hegy- és sziklamászással, ok is másképpen tekintettek már a sportra. De emlékszem, amikor "teljes munkaidős" mászó voltam, mindig azt mondták: " Rendben fiam, szép dolog ez, de mikor kerítesz magadnak egy rendes munkát?" Azonban mindig mindenben támogattak, amiért nem tudok elég hálás lenni!

Mi volt az első nagyfal mászásod?

Az első a Half Dome Robbins útja volt, 1977-ben, 17 évesen. Egy vászon katonai zsákot használtunk húzózsáknak, és egy ősi fonott kötelet. A három nap alatt értünk fel, és tudtam, hogy ez az, amit csinálni akarok. Egyszerűen természetes tehetséget éreztem magamban az egészhez, nagyon otthon éreztem magam a falon. A gond csak az volt, hogy azokban az időkben nehéz volt partnert találni, főleg, ha tapasztalatlan voltál. Rengeteg hajmeresztő kalandot átéltem, gyakran olyanokkal, akiket előző nap tanítottam meg jumározni és ereszkedni" Azonban miután szólóban megmásztam a Prow-t a Washington Column-on, rájöttem, hogy sokkal több a lehetőségem, mint gondoltam.

Hány nagyfal mászás van már mögötted?

Olyan 75 körül. De már néhány éve egyáltalán nem másztam nagy utakat. Manapság jobban érdekelnek a folyóvízi sportok. Mondjuk tavaly egy háromtagú csapattal mentem a Baffin-szigetre, mint operator, és egy komplett filmet vettem fel a mászásról. Ez jó móka volt, szívesen csinálnék még ilyet. Egyébként pedig másztam már többek között Európában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztráliában. Ezek szabad mászások voltak, utazgatással egybekötve. Tudod, ilyenkor nem kényelmes az összes nagyfal cuccot magunkkal hurcolni. Szeretnék még Spanyolországban és a Dolomitokban is körbenézni, és persze a Troll-falat is szeretném egyszer megmászni. A múlt évben Kubába utaztam, és másztam a helyi mászókkal. Fantasztikus volt. Ez az amit nagyon szeretek a mászásban: az ember bárhova megy, mindig találkozik emberekkel, akiknek ugyanaz a szenvedélyük, kultúrától függetlenül.

Kik azok, akik hatottak rád, stílust, gondolkodást, hozzáállást tekintve?

Természetesen Royal Robbins. Vagy például Walt Shipley, akinek tiszta stílusa sokunkra hatással volt. Az új utakat a 80'-as években minimális nitthasználattal másztuk meg. Amúgy pedig azt hiszem, hogy mindenki, akivel másztam, hatással volt rám.

Sokat tettél azért, hogy a nehezen szerzett tudásod megosszad a többi mászóval. Kiadtál könyveket, csináltál weblapokat, írtál egy csomó cikket. Miért érzed ezt fontosnak?

Számomra az, hogy hosszú napokig az Anyatermészet birodalmában vagyunk ég és föld között egy spirituális élmény. Úgy érzem, muszáj mindezt másokkal megosztanom, hogy minél többen átéljék ezt az élményt.

Tudnál egy olyan mászást mondani, amelyik valamiért emlékezetes, vagy meghatározó volt számodra?

Jó pár ilyen volt, ha választanom kell, legyen mondjuk egy Zion-i út Walt Shipley-vel. Az Abrahamon másztunk, egy hatalmas, áthajló, navaho homokkő falon. Négy napon keresztül, nehéz terepen másztunk, és egyáltalán nem használtunk nittet, kivéve a 8. standhoz. Ráadásul elfogyott a vizünk, ami a 40 fokban nem volt jó poén. A csúcsról lejövet már súlyosan dehidrálódva voltunk, és ereszkedés közben ráadásul beszorult a kötél is. Ekkor már tényleg baj volt, éreztük, hogy pillanatokon belül kidőlünk a kiszáradás miatt. Valami csoda folytán aztán megadta magát a kötél, és lejött. Pár órán belül leértünk, és csodálatosat fürödtünk / ittunk a lenti vízesésnél!

Az 1992-ben Xaver Bongard-dal elkövetett Great Trango Tower mászásotokat sokan máig minden idők egyik legnagyobb mászásának tartják. Nagy magasságban, északi falon, ketten, veszélyes és nehéz úton másztátok meg a hegyet. Mit gondolsz erről ma, egy évtizeddel később?

Abban az útban 15 évnyi tapasztalatom, tudásom egyesült. Azt hiszem akkor új szintre emeltük a nagy tengerszint feletti magasságú északi falak nagyfal technikás mászását. Az út az 1500 méter magas, meredek ÉK-i (Norvég) pilléren haladt, amin csupán egy hópárkány volt, ami valamennyire vízszintesre emlékeztetett. De ez csak egy része volt a teljes útnak, hiszen a pillérig havas-jeges terepen, életveszélyes kuloárokon kellett átverekednünk magunkat. Az objektív veszélyek, kiváltképpen a jég és sziklaomlások, és a hólavinák mértéke hihetetlenül nagy volt. Greg Child például korábban egyenesen öngyilkosan nevezte a falat a gyakori omlások miatt. Gyorsan másztunk: 15 nap fel, 3 nap le. Amikor látom az embereket csodálkozni a 30 napos baffin-szigeteki mászásokon, ahol azért nyáron az idő sokkal, de sokkal jobb, tengerszinten vagy és a napok végtelenek, az jut eszembe, hogy Xaver-rel közös 15 napos mászásunkat, amit extrém körülmények között, nagyon nehéz úton vittünk véghez, igazából senki sem tudta még felülmúlni. Mondjuk a Jarett/Santilises/Breemer út Patagóniában az Escudó keleti falán közel jár ehhez. Ez volt Patagóniában egy ilyen nehézségű út első alpesi stílusú megmászása. Az én új aerodinamikus Diamond Fly függőágyamat használták, haha!

És mit gondolsz azokról a norvégokról, akik 84'-ben elsőként mászták át a pillért? ( A négytagú norvég csapat hagyományosabb, fix-köteles technikával mászott. Nem sokkal a csúcs előtt annyira megfogyatkozott a kajakészletük, hogy a csapatból ketten leereszkedtek, a két tehetségesebb mászóra, Hans-Christian Doseth-re, és Finn Daelhire hagyva az út befejezését. A két mászót nem látta többet senki, nagy valószínűséggel ereszkedés közben vesztették életüket. A csúcsot biztosan elérték, mert később tőlük származó szögeket és slingeket találtak a legmagasabb ponton. Azóta nevezik a pillért Norvég pillérnek. " Paul )

-Sokat gondoltunk rájuk a mászás közben. Azt hiszem, csakúgy mint mi, ok is túlléptek önmagukon. Az a mászás örök emléket állít nekik, és különleges mászóképességeiknek.

-Az előbb említetted a függőágyakat Nagy szereped volt a portaledge (függőágy) tökéletesítésében. Amikor az első éjszakádat töltötted a falon, gondoltad volna ezt?

-Nem igazán, de nem sokkal később, a Half Dome egy balul sikerült téli mászása után már tudtam, hogy egy jobb design lehetséges, mint az akkoriak. Ezen a mászáson az akkori legfejlettebb függőágyszerűséget használtuk, vagyis elhasználtuk (a kegyetlen időjárással együtt). Nem sokkal később Flagstaff-ba költöztem, elkezdtem a design-on dolgozni. Megalapítottam az A5 Adventures céget, a többit ismered. Véleményem szerint a legjobban sikerült alkotásom a Diamond Ledge volt. Ez gyémántra hasonlító alakja miatt lehetővé tette, hogy olyan extrém, szeles helyeken is lehessen használni, mint például Patagónia.

1997-ben céged eladtad a The North Face-nek.(TNF) Miért?

Először is, hiba volt eladnom a céget. Ez persze csak utólag derült ki" Azért adtam el az A5-ot nekik, mert pénzügyi lehetőségeim limitáltak voltak, és úgy gondoltam, hogy egy nagyobb, tőkeerős céggel a hátam mögött kialakíthatom a vertikális felszerelések következő generációját. Amikor tárgyaltunk az eladásról, hosszú távú szerződést írtam alá velük, szabad kezet kaptam a design-ban és az eladást követő másfél éven át minden rendben is volt. Sok új dolgot létrehoztam, például a vízálló húzózsákot, vagy új technológiájú lélegző anyagot a függőágyak sátorponyvájához. Azonban 1998-ban majdnem tönkrementek, és nem teljesítették a szerződés rájuk vonatkozó részeit, így elég csúnya körülmények között el kellett jönnöm. Sajnos a legtöbb fejlesztésem jégre került, és a függőágyak fejlesztése is megállt.

Amíg ott dolgoztam, a célom az volt, hogy egy olyan függőágyat alakítsak ki, amelyet majd a következő generációs nagyfalakon tudnak használni, mint a Jannu vagy a Nupstse. Az ilyen falakhoz való ágyaknak kompaktnak és ultrakönnyűeknek kell lenniük, és a cél az, hogy egyszerre lehessen őket függőágynak és hagyományos sátornak is használni. A Jannu prototípus, amit készítettem a TNF-nek, nem lett elfogadva, míg ott voltam. Aztán válásunk után láttam a hirdetését az Outside-ban, ráadásul mást neveztek meg a kifejlesztéseként Így megy ez. Persze még mindig tele vagyok ilyen irányú ötletekkel, de jó pár év kutatás és fejlesztés kell ahhoz, hogy az álmaim valóra váljanak. Az A5 nélkül nincsenek meg a lehetőségeim, ráadásul a design-műhelyemen még mindig rajtatartja a kezét a TNF, illegálisan! És úgy tűnik, őket pedig nem érdeklik az ilyen jellegű fejlesztések.

Más szempontból azonban szerencsés vagyok az életben azóta: megszereztem a Master's Degree- t Tervezési Design-ból, új céget hoztam létre, szóval nem adom fel!